Kedves Szülők!
Folyamatosan szeretnénk ajánlani cikkeket, könyveket, amiket szerintünk érdemes elolvasni.
Pompás Mesés Óvoda
Mesés úton indultunk el akkor, amikor három óvodapedagógusunk az intézményből rátalált erre a szakmai csoportra és a továbbképzésükre 2018 őszén.
A mesék újszerű feldolgozása és a középpontba helyezett egylényegű kultúra igen természetes módon szövődik össze óvodánk pedagógiai programjával.
Két óvó néninket 2019-ben Pompás Nagykövetté választották a Pompás Napok alapítói
Deák- Zsótér Boglárka és Kormos Rebeka.
Ezzel szinte egy időben nyithatta ki kapuit a Pompás Meseműhely tehetséggondozó csoport, ami nagycsoportos gyerekeknek kínál havi egy alaklommal foglalkozást az óvodában.
2021 szeptemberében pedig az aktív szakmai munkáért és hozzáállásért újabb jutalomban részesűltünk , mert Intézményünk az országban másodikként elnyerte a Pompás Mesés Óvoda címet.
Mit is jelent ilyen különleges óvodának lenni? Így írnak róla az alapítók:
A Pompás Mesés Óvoda címet olyan intézményeknek adományozzuk, amelyek elkötelezettek a Pompás Napok módszertanának alkalmazása iránt. Hisszük, hogy a népmesék, népi játékok és hagyományok ezáltal visszakerülhetnek az őket megillető helyre, a családok, gyerekek és intézmények mindennapjaiba.
A Pompás Mesés Óvoda címhez számos kedvezmény társul, ugyanakkor néhány kérésünk is van a címet elnyerő óvoda felé. A csatlakozó intézmények egy olyan rendszerhez társulnak, amelyben érték egymás segítése és a hagyományok ápolása.
Módszertanunk 2019-ben, 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben is felkerült Magyarország 100 legjobb, gyerekek fejlesztését célzó programjának listájára, az Edison100 listájára. Ez a szakmai elismerés és a bővülő Pompás Mesés Intézmények hálózata is megerősíti, hogy a hagyományokból merítő Pompás népmese-foglalkozások módszertana fontos helyet tölt be a gyermekek nevelésében és oktatásában.
Szakmai továbbképzéseink a népmesékkel kapcsolatban hiánypótlók, ugyanakkor a népmesék, a népi játékok és a népdalok komplex használata terén egyedülállóan közelíti meg a gyermekek életkori sajátosságait és igényeit.
Az adventi mesekalendárium:
1. Megtölteni a termet
https://pompasnapok.blog.hu/2018/12/12/megtolteni_a_termet
2. Az árkot ugró legényke
http://www.szentkeresztplebania.hu/az_arkot_ugro_legenyke_1.html
3. Csillagtallérok
https://pompasnapok.blog.hu/2018/12/12/csillagtallerok
4. Holle anyó
https://pompasnapok.blog.hu/2020/11/29/holle_anyo
Forrás: Benedek Elek, Grimm legszebb meséi,
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/kulfoldi/grimm/html/index.htm
5. A legértékesebb tulajdonság
https://www.youtube-filmek.com/a-legertekesebb-tulajdonsag-lengyel-nepmese/
6. Miklós püspök legendája
https://pompasnapok.blog.hu/2018/12/12/miklos_puspok_legendaja
7. Az első templom
https://pompasnapok.blog.hu/2020/01/10/az_elso_templom
https://pompasnapok.blog.hu/2020/01/10/az_elso_templom_akkor_az_isten_lenezett_odafontrol_elmosolyodott
8. A szúrós szőrű bárányok
https://pompasnapok.blog.hu/2019/12/13/a_szuros_szoru_baranyok
9. A holdvadászok
https://pompasnapok.blog.hu/2021/02/18/a_holdvadaszok
10. A varázsmagok
https://pompasnapok.blog.hu/2019/09/03/a_varazsmagok
11. Az angyalbárányok
https://www.youtube.com/watch?v=XCFVAyVqNoQ&t=2s
12. A boldog ember inge
https://www.nepmese.hu/mesetar/mesek/matyas-kiraly-mesek/a-boldog-ember
13. Luca fénye
https://pompasnapok.blog.hu/2020/08/06/luca_fenye
14. A juhász báránya
https://www.nepmese.hu/mesetar/mesek/legenda-mesek/a-juhasz-baranya
15. A suszter manói
https://gyerekmese.info/tag/grimm-a-suszter-manoi/
16. A kisbojtár ajándéka
https://soundcloud.com/user-677103910/advent-4-a-kisbojtar-ajandeka-magyar-legendamese
17. Az élet vize
http://gyermekmesek.blogspot.com/2012/06/az-elet-vize-magyar-nepmese.html
18. A legszerencsésebb óra
https://www.nepmese.hu/mesetar/nepmesek/mesek/varazs-mesek/a-legszerencsesebb-ora
19. A kis fa
https://www.3szek.ro/load/cikk/119062/a-kis-fa-adventi-mesek-/ii-resz/
20. A kis betlehemi csillag története
https://archiv.katolikus.hu/ujember/Archivum/2001.12.23/1303.html
21. Mese a búzaszemről
https://pompasnapok.blog.hu/2018/12/11/a_buzaszem_868
22. A kovács lánya
https://pompasnapok.blog.hu/2018/12/12/a_kovacs_lanya
23. Vencel király útja
https://www.3szek.ro/load/cikk/119064/vencel-kiraly-utja
24. A negyedik bölcs
https://waldorfszulok.hu/2017/12/20/artaban-a-negyedik-kiraly/
Ajánlott könyvek:
- Boldizsár Ildikó: Esti mesék a boldogságról
- Boldizsár Ildikó: Az elveszett madártoll – Gyermekjogi mesék
- Vadadi Adrienn: Leszel a barátom? – ovis mesék
- Beck Andrea: A Titoktündér – Titokmesék gyerekeknek és felnőtteknek, a pozitív gondolkodásról, önbizalomról és megannyi másról, hogy minden egy kicsit könnyebb legyen
- Simon Zoltán Ákos: Varázsigék
- Deliága Éva – Lovász Hajnalka: Mit kezdjünk az akaratossággal? – Pszichológiai útmutató + dacszelídítő mesék
- Deliága Éva – Lovász Hajnalka: Mit kezdjünk a szorongással? – Pszichológiai útmutató + félelemoldó mesék
- Kádár Annamária: Lilla és Tündérbogyó – 30 érzelmi intelligencia fejlesztő mese
- Kádár Annamária: Lilla és Tündérbogyó kincset keres – Újabb érzelmi intelligencia fejlesztő mesék
- Catherine House: Hová ment nagypapa?
- Patrice Karst: A láthatatlan fonal – Az elválással, távolléttel kapcsolatos félelmek enyhítésére
Cikkajánló:
- https://www.life.hu/eletmod/20180903-elso-nap-az-oviban-ovodai-beszoktatas-az-ovodapedagogus-szemevel.html
- https://m.szuloklapja.hu/kozossegi-elet/3897/ovodai-beszoktatas-mit-tegyel-ha-a-sir-a-gyermeked-hogyan-konnyitheted-meg-az-elvalast-gyakorlati-tippek-a-csaladpedagogustol-.html
- https://divany.hu/szuloseg/2018/02/20/ezert_viselkedik_rosszabbul_a_gyerek_ha_ott_van_az_anyja/amp
- https://kuffer.hu/16-tipp-ami-segit-hisztik-es-veszekedes-nelkul-nevelni-a-gyereket/
- https://divany.hu/szuloseg/2020/11/24/gyerekkori-felelmek-ellen/
- https://csalad.hu/csaladban-elni/miert-szorong-az-ovodas
- https://m.szuloklapja.hu/gyermek-fejlodese/2669/szobatisztasag-hogyan-szoktassuk-le-a-gyereket-a-pelenkarol-ovono-tanacsai.html
- https://csalad.hu/csaladban-elni/ha-nem-megy-a-nagydolog-az-ovodasnak